A szakember dolga a bögre matricázás

Poharat emblémáztatni, matricázni és nyomtatni már rengeteg cég tud. De, aki azt akarja, hogy a pohár nyomtatás minden apró részletében tökéletesen legyen, az A.A. Miller mellett kell döntsön. Ez a vállalkozás már évek óta ezzel foglalkozik, ezért a rutinból és hozzáértésből nincs hiány. Hogyan is történik itt a pohár nyomtatás, mi ennek a menete? Az árajánlat elfogadását követően, a kliens az elküldött elektronikus megrendelőt kitöltve visszajuttatja a cégnek. Ez után a munkatársak visszaigazolják a határidőt, és a pohár nyomtatás előtt minden esetben látványtervet készít a grafikus. Csakis a jóváhagyott látványterv után kezd neki a munkának a csapat. A szolgáltatás érvényes a saját és a hozott produktumokra egyaránt. Ekkor több opció közül is választhat a megrendelhető. A kuncsaft elmondhatja elképzelését és küld a cég az ügyfélnek a pohár kínálatból képeket. Az egyeztetés után pedig, a beszerzést is megoldják a kollégák. A másik lehetőség, hogy a már beszerzett poharakat eljuttathatja a budapesti átvételi pontra a kuncsaft. De a pohár nyomtatás befejeztével a házhoz szállítás is megoldható. Azt még tudni kell, hogy nettó 18000 Ft felett, díjmentesen házhoz szállít az A.A. Miller a magyar főváros egész területén. Pontosan ezek a feltételek érvényesek a bögre matricázás esetén is. A céges reklámajándék emblémázás keretén belül céges logó, grafika, illetve felirat is elhelyezhető erre a nagyon népszerű eszközre. A weboldalukon fellelhető reklámajándék katalógusból kényelmesen kiválaszthatja az ember azt a bögre fajtát, amit matricáztatni szeretne. A vállalkozás a beszerzéstől a logózásig, azaz a késztermék előállításáig, mindent elintéz. A bögre matricázás azért is annyira felkapott szolgáltatás itt. Az ehhez alkalmazott technika sok mindentől függ, például a bögre alapanyagától, formájától, mennyiségétől. A bögre matricázás történhet szitanyomás, szublimáció, transzfer nyomás, vagy digitális transzfer segítségével is. A bögre matricázás során egy technikus minden szempontot figyelembe véve választja ki a leginkább megfelelő eljárást. A tökéletes végeredmény ezért is adott.